Akvarisztika.info

akvarisztika a mindennapokban

  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size

A Balaton halállományának változásairól számoltak be kutatók

 

Sügér

A Balaton halállományának helyzetéről Specziár András elmondta, hogy az állomány horgászatilag terhelt, a fogható halállomány közel 60 százalékát kifogják a horgászok. Legnagyobb problémának nevezte, hogy a halas tavi állományok beszöknek a Balatonba, ami egyaránt kárt okoz a természetnek, a termelőknek és a turizmusnak is. Ezért az állomány gyérítésére van szükség.

Az állomány kapcsán hangoztatta, hogy angolnából 1965 és 2010 között mintegy 4700 tonnát fogtak ki és értékesítettek. Ezzel szemben kipusztult a tóból a menyhal, a vágó- és a réti csík, drasztikusan lecsökkent a békák, a rákok és a sügérek állománya. Ezen kívül jelentősen csökkent más, őshonos gazdasági halfajok állománya (mint például a fogassüllő vagy a dévérkeszeg) a táplálkozási konkurencia növekedése és az ivadék kihalása miatt. A sorozatos angolnapusztulások pedig mérhetetlen károkat okoztak és okoznak a mai napig.
A szakember kiemelten beszélt a természetes vizeinkbe illegálisan kerülő idegen fajokról és ennek veszélyeiről. Az amur telepítését például sosem engedélyezték a Balatonban, mégis az egyetlen gazdasági faj, amelynek állománya növekszik.
A balatoni halgazdálkodás jövője kapcsán fontos nevezte a jó vízminőség elérését és fenntartását is a turizmus miatt, valamint a megfelelő halállomány-szerkezet és halsűrűség kialakítását és fenntartását a tavat látogató évente több mint 40 ezer horgász számára.
A kutató hangsúlyozta, hogy biztosítani kell a környezeti feltételeket és erősíteni kell a természetes folyamatokat. Ennek legfontosabb lépései a nádasok és a partszakaszok védelme, valamint a korábbi természetes szaporodó helyek helyreállítási lehetőségeinek felmérése. Ezen felül meg kell akadályozni az idegenhonos élőlények bejutását a tóba és ezen fajok csaliként való használatát szintén tiltani kell.
A haltelepítés kapcsán elmondta: nagyon fontos, hogy fajtiszta állományok kerüljenek telepítésre és ezt a folyamatot szigorúan ellenőrizni kell.
Az általános horgászati korlátozásokról szólva úgy vélte, a Balaton halállományának védelme és a nyugodtabb szaporodás érdekében ismét be kellene vezetni a korábbi április 20. és május 20. közötti általános horgászati tilalmat, valamint - a szaporodás szempontjából különlegesen értékes partszakaszokon - a horgászat és a csónakázás március 1. és június 15. közötti teljes tilalmát.

 

Budapest, 2011. október 4., kedd (MTI)

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

 

Állatvilág

Szavazások

Mekkora a legnagyobb akváriumod?
 
Hány éve akvarizálsz?
 

Akvarisztika.info


© 2008 Minden jog fenntartva - akvarisztika.info - Webmester - PCMed.hu